Az üvegházhatást okozó gázok kibocsátása globális probléma. A karbonsemlegesítések azon az elképzelésen alapulnak, hogy bármely területen bármennyi csökkentés megéri.
Még sokkal olcsóbb a kibocsátások csökkentése vagy lekötése a világ fejlődő vagy átmeneti régióiban. A valuták gyengébbek lehetnek ott vagy olcsóbb a biztosításuk. Logisztikai szempontból könnyebb a változtatások végrehajtása olyan területen, ahol még nincs fejlett infrastruktúra.
A karbonsemlegesítések azonban némileg luxus jellegűek. Végül is valaki fizet az igazolt ki nem bocsátásokért vagy a kibocsátás elkerüléséért. Emiatt a legtöbb semlegesítésért fizető ember a fejlett országokban él, ahol nehéz és drága a belföldi kibocsátások drasztikus csökkentése. Egy vállalkozás vagy háztartás talán gazdaságosabbnak találja az ellentételezések megvásárlását, mint az épület utólagos felszerelését vagy az autó gázkibocsátás kiküszöbölését. Mivel az egész bolygón
évente több mint 36 milliárd tonna szén-dioxidot kibocsátás történik
[forrás: Our World in Data], nem igazán számít, hogy egy ecuadori CO2 elkerülési projekt egy ecuadori bankártól, egy amerikai vagy európai gyártól kap-e finanszírozást.
A szén-dioxid-semlegesítések olyan projekteket finanszíroznak, mint az erdőmentés, megújuló energiaforrásokká történő átalakítás, az üvegházhatást okozó gázok gyűjtése és megkötése, vagy – néhány éve jelent meg a piacon – a népességrobbanás visszafordítására megoldást kínáló, a családtervezés emberi jogának biztosítását szolgáló igazolt karbonprojekt.
Az ellentételezések mind nagyszabású, mind közösségi projekteket támogatnak. Egy vállalkozás esetleg helyreállít egy erdőt Ugandában, és elkerüli a további erdő irtást, és támogathatja a hatékony kályhák építését Hondurasi falvakban, ugyanakkor segítheti a megújuló energiatermelés elterjesztését is.
De meg lehet-e vásárolni a karbonsemlegességet? A következő részben mindent megtudhatunk a kiskereskedelmi karbonsemlegesítésről és arról, hogy miért vásárolják meg az emberek.
Az üvegházhatású gázok csapdába ejtik a hőt a Föld légkörében. Az autók, repülőgépek, erőművek és gyárak mind bocsátanak ki az üvegházhatást okozó gázokat.
A Kiotói Jegyzőkönyv, amely az üvegházhatást okozó gázokról szóló nemzetközi megállapodás hat zavaró típusú kibocsátást határoz meg:
Szén-dioxid (CO2): Amikor fosszilis tüzelőanyagok, hulladékok és növényi anyagok égnek, szén-dioxidot bocsátanak ki, amely a leggyakoribb ÜHG-kibocsátás.
Metán (CH4): A hulladéklerakók, az állattenyésztés, a mezőgazdasági tevékenységek, valamint a szén, a földgáz és az olaj előállítása mind CH4-et termelnek, amely sokkal erősebb kibocsátást jelent, mint a CO2.
Dinitrogén-oxid (N2O): A szennyvízkezelés és a fosszilis tüzelőanyagok égetése szintén N2O-t eredményez. Ennek ellenére a műtrágya és a mezőgazdasági talajkezelés engedi ennek a potenciális kibocsátásnak a nagy részét.
Kén-hexafluorid (SF6): A villamosenergia-ipar ezt az ember alkotta vegyületet használja szigeteléshez és áramszünethez.
Hidro-fluor karbonok (HFC-k): Az oldószerek, hűtőszekrények, tűzoltószerek és az aeroszolok hajtóanyagai HFC-ket használnak az ózonréteget lebontó kloro-fluor karbonok (CFC-k) pótlására.
Perfluor karbonok (PFC-k): A légkörben viszonylag alacsony mennyiségű PFC található, ám ezektől nehéz megszabadulni. Az oldószer és az alumíniumgyártás alkotóelemének becsült légköri élettartama 10 000-50 000 év! [forrás: Nemzeti Biotechnológiai Információs Központ]
Fordította: Rasid Said
Forrás: HowStuffWorks
